Csavarhúzó és tánccipő


 

Nézem őt. Szívem csordultig tele. A keze, a lába, a fejének a tartása, az arisztokratikus nézése. A mód, ahogyan viselni tudja a szoknyáját. Ahogyan csak és kizárólag fehér balerinacipővel jó a pörgős szoknya. Ahogy könnyedén libben tova benne, egyetlen pillarebegtetéssel elvarázsol bárkit, legyen akár fiatal vagy idős, férfi vagy nő.

Ahogyan csak egy igazi Nő tudja. Huncut villanás a szemében. Ott a szikra tekintetében. Az ízig-vérig nő. Annak született és minden porcikája sugározza. 
Elvarázsol ha csak nézed.
Ugyanez a parányi gyermek, a maga 3 évnyi élettapasztalatával gyűjti élete meghatározó élményeit.
“Anya, szereltünk Apával.” – ebben a mondatban minden benne van. Akkor lelkesedéssel és csodálattal mondja, mintha Apa az élet nagy titkát mutatta volna meg a kislányának.
Nézem a videót. Elmélyült tekintet, minden idegszálával koncentrál.
Be fogja rakni a hármas anyát és a csavart is. Van előtte majdnem sírás, nekikeseredés. De van ott még valami más is. A gyermeki őszinte kíváncsiság és a végtelen kitartás. És még valami. Az apai türelem. Nem segíteni, nem belenyúlni, teret engedni. Ehhez kell az igazi türelem. Ahhoz, hogy kivárja, hogy a gyermek önállóan érjen célt. Mert az a legédesebb győzelem. Mert ebből fakad az életre szóló önbizalom. Ilyen apró pillanatokból épül fel.
Ott vagyunk. Látjuk. Éljük. Megéljük. Néha elhibázzuk. De együtt csináljuk. Szeretjük. Egymást. Az életünket.
Köszönöm, hogy jó helyen vagyok a családomban, az életemben. ❤