Y-generációs sikersztorik – Iklódi Dóri – Így dolgozunk mi


 

Az Y-generációs sikersztorik rovat célja, hogy olyan fiatalokat szólaltasson meg, akik nemcsak azzal foglalkoznak amit szeretnek, de jók benne, szenvedéllyel csinálják és sikeresek.

 

Az első inspiráló interjút Iklódi Dórával készítettem, aki a Példakép Alapítvány projekt menedzsere és az ’Így dolgozunk mi’ kezdeményezés oszlopos tagja, jelenleg 22 éves és élő példa arra, hogy nem kell a nyugdíjig várni, hogy azt csinálhasd, amit szeretnél 😉

 

Lássuk az interjút!

 

Mit csinálsz? Mivel foglalkozol? Iklódi Dóra - Így dolgozunk mi

Egyetemista vagyok, elvégeztem már egy alapszakot a BGF-en, most a Corvinuson gazdálkodás és menedzsmentet tanulok. Mellette a Példakép Alapítványnál (www.peldakep.hu) projektmenedzser vagyok most már egy éve, harmadrészt pedig az Így dolgozunk mi csapatának vagyok a tagja (http://igydolgozunkmi.tumblr.com/), ahol középiskolás diákoknak segítünk megtalálni, hogy mi az, amiben jók és ezt felhasználva, hogyan tudják megvalósítani az álmaikat.

 

Honnan jött az ötlet, hogy ilyesmit csináljatok középiskolásokkal?

Az Így dolgozunk mi 2014 februárban azzal a célzattal indult el, hogy az alapítók megmutassák, lehet másképp is dolgozni és nemcsak a multiknál van lehetőség 0-24-ben, ráadásul meg akarták azt is mutatni, hogy létezik egy olyan rétege a társadalomnak, akik szeretik csinálni azt, amivel foglalkoznak. Ezért csatlakoztam én is, mert én is ilyen szemléletű vagyok, hiszek abban, hogy lehet másképp is csinálni és nem kell beállni feltétlenül a sorba. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ezt megmutatnánk a fiatalabb generációknak is, és már ekkor szembesülnének azzal, hogy nemcsak a mérnök, közgazdász, jogász és orvos négyes létezik, hanem lehetsz bármi, amit akarsz. Rengeteg olyan szakma lesz a jövőben – amire ők odaérnek – ami ma még nem is létezik. Mint például 10 évvel ezelőtt nem volt olyan, hogy Social Media Manager, vagy coach sem nagyon volt.

igy-dolgozunk-mi16-17 évesek diákokkal foglalkozunk, akik pont most vannak pályaválasztás előtt, égető kérdés, hogy hova menjenek tovább, menjenek-e tovább. Jelenleg a Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium és Szakközépiskolával van egy együttműködésünk, nagyon nyitottak voltak a programunkra. De szeretnénk, ha ez minél több középiskolába eljutna országosan szinten is, és ha lennének olyan tanárok, szülők, vállalkozók, akik azt mondják, hogy ezt a programot meg akarják csinálni a saját középiskolájukban. Szívesen veszünk olyan érdeklődőket, akik akár mentorként csatlakoznának, akár előadóként szívesen mesélnének a munkájukról, vállalkozásukról, hogy közösen inspiráljuk a diákokat.

A programunk alapja az volt, hogy szerettünk volna minél többféle szakmát, motiváló és inspiráló életutat bemutatni a diákoknak. Volt közöttük diplomata, pszichológus, sales-es, online marketinges és dietetikus is, igazodva a diákok egyéni igényeihez és érdeklődési körükhöz. Számomra az egyik legizgalmasabb foglalkozás az adatelemző volt, aki zseniális következtetéseket és elemzéseket tud levonni a például közösségi oldalakon közzétett adatainkból.

Tehát szakmák és életutak bemutatásával szerettük volna inspirálni a diákokat arra, hogy rengeteg féle útja van annak, hogy megtaláld, mit akarsz. Nem az a lényeg, hogy mit tanulsz, és hogy hol tanulsz, hanem hogy ha van egy lehetőség, akkor azt hogyan formáld a saját személyiségedhez.

A legerősebb üzenetként azt kapták meg, hogy ha van egy álmod, azt ne hagyd.

Fogd meg és csináld!

 

Egyetem, Példakép Alapítvány, Így dolgozunk mi. Ez utóbbi a szíved csücske? Ez a te álmod, nagy projekted?

Pont a napokban néztem vissza arra, hogy honnan indultam és most hol vagyok. Szerintem néha szükség van arra, hogy az ember visszanézzen hol is jár.

Mindig is tanár akartam lenni. 7 évesen, amikor bekerültem az iskolába a megszállottja lettem, hogy tanító néni akarok lenni. Ráadásul nálunk az általános iskolában működött egy tanulópáros rendszer, tehát egy jó tanuló mellé beosztottak egy olyat, aki kevésbé jól tanult. 3-4 gyerek is be volt osztva hozzám. Falusi iskolába jártam, az osztály fele hátrányos helyzetű volt, általában magatartási problémákkal is küzdöttek és én ezekkel a gyerekekkel kezdtem el 8-9 évesen foglalkozni. Nagyon érdekes volt, hogy 8-9 évesen ráéreztem, hogy ezekkel a gyerekekkel hogyan kell bánni. Azt vettem észre, hogy ők nem rosszabb képességűek, csak rettenetesen nagy türelem és szeretet kell hozzájuk. Ha türelmesen magyaráztam nekik és közben alkalmazkodtam ahhoz, hogy nekik olyan a habitusuk, hogy 10 percenként futniuk kellett egy kört, akkor sokkal nagyobb eredményt értem el, mint a tanár. Hihetetlenül jó volt látni, hogy ha türelmes vagyok, akkor meg tudták válaszolni a kérdéseket, jobb dolgozatokat írtak és jobban teljesítettek.

Tanár akartam lenni, de mindenki lebeszélt róla, hogy ez nem alternatíva számomra, ezzel nem lehet jól keresni, nincsen igazán megbecsülve, jöttek a tipikus mondatok. Ilyen formában le is tettem róla, hogy tanár legyek. De mindig ott motoszkált a fejemben, hogy én ezzel akarok foglalkozni. Valahogy mindig vissza-visszatért az életembe, például az egyetemen is tartottam matekórát és most már itt van az Így dolgozunk mi, ahol nem vagyok tanár, de megint foglalkozhatok diákokkal, újra azon lehetek, hogy hogyan tudom belőlük kihozni azt, ami a legjobb bennük.

Rájöttem arra, hogy ez így alakult jól, hogy nem mentem tanárnak, én azt a rendszert nem bírnám. A Corvinus sokat segített abban, hogy ezt a vállalkozói világot megismertem. A Példakép Alapítványnál is rengeteg olyan inspiráló emberrel találkozom, akik megmutatták nekem, hogy a vállalkozás arra egy jó rendszer, hogy azt csináljam, akkor és akivel, ahogyan én akarom.

Ha elmentem volna tanárnak, akkor nem lenne meg ez a szabadságom. És nekem ez a szabadság a legfontosabb, öntörvényű vagyok. Ezt az öntörvényűséget nem tudnám megélni olyan alkalmazotti létben, ahogy én szeretném.

 

Minek köszönheted, hogy az utadon vagy az álmod felé? Iklódi Dóra

Nagyon sokat segített a családi háttér, mert a szüleim is vállalkozók és én ebben nőttem fel. Nekem ez volt a modell, amit láttam.

Mindig arra figyeltem, hogy hogyan tudom azt elérni, hogy jól is érezzem magamat és a lehető legtöbbet is kihozzam a helyzetből.

Ami mindig bejött: kedvesség és a figyelem. Ha kedves vagyok és figyelek másokra, tisztelettel és alázattal, akkor minden nagyon gördülékeny. Fontos szerintem a szakmai hozzáértés, hogy valakinek legyen véleménye és ki is álljon érte, ugyanakkor ha megvan benne az alázat, segítőkészség, nyitottság, proaktivitás, akkor nem kérdés, hogy sikerülnek a dolgok. Pozitív hozzáállás kell minden helyzetben, nem azt kell nézni hogy hogyan nem tudom megoldani, hanem hogy hogyan tudom.

 

Te mindig láttad mi a következő feladat, amit meg kell oldanod ahhoz hogy jó irányban legyél?

Nem. Visszanézve ez így tudatosnak tűnik…, de nem.


A következő 3-5 évre mi a terv?

Az irányokat tudom, de nincsenek számszerűsített, egzakt, leírt céljaim. Nekem eddig is az jött be, hogy megnézem mit dob az élet és aztán megvizsgálom, hogy illik-e az irányba, amiben jól érzem magam. Nem szeretnék ragaszkodni ilyen leírt célokhoz. Az Így dolgozunk mi-t saját vállalkozásomnak is tekintem, tehát ez biztosan fókusz lesz a következő 3-5 évben.

Szeretnék egy félév szakmai gyakorlatot külföldön tölteni. Abszolút azzal a célzattal megyek ki, hogy megnézzem, a külföldi példákat hogyan lehet itthon beépíteni. Hollandia vagy Finnország a cél, mindenképpen olyan hely, ahol másképp működik az oktatási rendszer.

iklodi-dori-gasztronomia

Ahogy így hallgattalak, és újra beidéztem, hogy Dóri 22 éves. Hova lehet tovább…? Ha befut az Így dolgozunk mi 5 év múlva, akkor mi lesz?

Abban hiszek, hogy mindenkinek meg kell találnia, hogy mi a szenvedélye és azt kell csinálnia, mert csak azt tudja jól csinálni, amit igazán szeret. Persze el lehet vegetálni egy ideig valamivel és lehetnek olyan életszakaszok, amikor muszáj is. Én hiszem azt is, hogy egy embernek nemcsak egy szenvedélye lehet, hanem több is. Nekem ilyen a gasztronómia és a főzés. Ha az oktatás/nevelés iránti szenvedélyemmel elértem, amit lehet, akkor átváltok egy másik szenvedélyemre és csinálom azt.

 

Mik voltak a nehézségek az utadon? Hogyan lehetett belőle továbblendülni?

Egyszerre rengeteget vállaltam magamra, nem tudtam nemet mondani. 2 suli, szakkoli, munka. Ó igen, és akkor még szociális életet nem éltem.. Aztán volt egy pont, ahol azt éreztem, hogy a napi 4-5 óra alvás, a folytonos rohanás és nem evés, az felőröl. Nagyon szuper, hogy csak olyan dolgokkal foglalkozok, amit imádok, de tudni kell fókuszálni.

Mi segített továbblendülni?

Megvizsgáltam, hogy mi az, amit tényleg tiszta szívből csinálok, és mi az, ami abszolút előre visz. Ezek alapján szelektáltam és fókuszáltam kicsit.

Mi az, ami a Példaképnél vagy az Így dolgozunk minél igazán kemény diónak bizonyult?

Megvan az a szabadságom, hogy onnan dolgozok, ahonnan akarok, és akkor dolgozom, amikor akarok. Ez valamilyen szinten probléma is volt eleinte, mivel nagyon sokat voltam egyedül otthon, nyáron home officeban dolgoztam és egy idő után nem annyira jó buli. Néha jó otthon lenni, jobban lehet haladni, de nem ért interakció és ez meglátszott a teljesítményemen is. Úgy oldottam meg, hogy elmentem a Kaptárba dolgozni, ami egy közösségi iroda, így találkoztam új arcokkal, de a szabadságom megmaradt.

De ezek nem olyan egetverő problémák… (mosolyog Dóri)

 

Lehet, hogy annyira megoldásközpontú vagy, hogy nincs is körülötted probléma, mert mindent izgalmas, megoldandó helyzetnek látsz…?

Lehet hogy furcsa, de én akkor tudok jól dolgozni, ha nyomás van rajtam. Kis koromban is azt szerettem, ha sok mindenre kellett koncentrálnom. Nekem kell a teher, kell a nyomás.

 

Kik voltak a számodra fontos emberek, példaképek, mentorok az életed során?

Példaképek elsősorban a szüleim, akik hatalmas energiával, szorgalommal, kitartással építették fel a vállalkozásukat a nulláról. Tőlük tanultam meg azt, hogy nincs olyan, hogy nem lehet megcsinálni. Igazi „csakazértis” ember lettem általuk 🙂 .

És természetesen, ha már a Példakép Alapítványnál dolgozom, akkor most már 100 olyan vállalkozót tudnék említeni, akik naponta inspirálnak engem, hogy még jobb legyek. Sokat köszönhetek Valentínyi Katalinnak is, a Példakép alapítójának, mert hatalmas bizalmat szavazott meg nekem már az elejétől fogva.

 

Mi volt az a 3 legfontosabb dolog, amit megtanultál magadról és a világról?

Ne feltételezd azt, hogy csak Te tudsz mindent jól és csak te tudod elvégezni a feladatot. Sok idő volt és tapasztalat hogy rájöjjek, hogy nem mindent nekem kell csinálni, és hogy amit más csinál az is ugyanolyan jó. Eljött az a pont, hogy nem tudtam többet magamra vállalni és le kellett adni valamit. Ekkor rájöttem, hogy ezt más is szuperül meg tudja oldani.

Kedvességgel és alázattal nagyon sok mindent el lehet érni. Ha nem úgy állok a másik emberhez, hogy el akarom adni neki magam, hogy esetleg le akarom nyomni, vagy versenyezni akarok vele – nagyon szeretek versenyezni ezt hozzá kell tenni – akkor ő is másképp viszonyul hozzám.

Dicsérjük meg a másikat és adjunk rengeteg pozitív visszajelzést.

 

Milyen tanácsot adnál az Y-generációs kortársaknak, leendő követőknek és hezitálóknak?

Egy olyan világban élünk és ez egyre inkább igaz, hogy rettenetesen sok lehetőség vesz minket körbe, és gyakorlatilag már nulla forintból meg lehet csinálni dolgokat. Ne várják meg azt, hogy a sült galamb belerepül a szájukba. Kezdjék el!

Szerintem hasznos az egyetemen kívül minél több dologban részt venni, mint például egy diákszervezet, rendezvények, vagy gyakornoki munka. Mivel a felsőoktatás nem ad meg olyan impulzusokat, gyakorlatot, kapcsolatokat, embereket, amire szükség van ahhoz, hogy tényleg elérd az álmodat.

Szerintem nagyon sokan csak várnak és halogatnak. A tanácsom, hogy KEZDD EL! Nem kell arra várni, hogy „majd ha egyszer sok pénzem lesz”, „majd ha olyan kapcsolataim lesznek”. Mindig milliónyi kifogást lehet keresni. KEZDD EL! Valami kicsi lépéssel is, de kezdd el.

 

 

További sok sikert és lendületet kívánunk Dórinak a munkásságához és reméljük, hogy 3-5 év múlva (vagy akár korábban is) jelentkezünk a folytatással!