Anyák Napja alkalmából meginterjúvoltak, hogy miképpen használom a gyakorlatban a megoldásfókuszú coachingot.
A teljes szöveget pedig itt:
Amikor a megoldásközpontú coachingot tanultam Katiéknál (www.solutionsurfers.hu) , úgy éreztem, hogy milyen szuper hogy találtak egy professzionális keretet azoknak a rendezőelveknek, amelyek mentén élem és látom az életemet 🙂 . Így aztán hogy az anyaságom mennyiben alakult az SF vagy a Montessori-módszer, vagy más irányzat mentén azt nem tudom megmondani, de határozottan felismerhetőnek vélek néhány fontos alapelvet megnyilvánulni a gyakorlatban 😉
Például kislányom napirendje vagy inkább napi ritmusa, akkor kezdett el kialakulni, amikor megfigyeltem, hogy mi az, ami jól működik nála. Ha a hintában ringatom és éneklek neki, előbb-utóbb elalszik. Így lett a napközben nemalvó kislányból, minden tiltakozása ellenére rendszeresen és kiszámíthatóan szundító [kétéves] nagylány. Sőt, amikor még egyáltalán nem volt napirendje, jó párszor leírtam, hogy kb. milyen ritmus támogatná jól a napjainkat, és később mosolyogva lapoztam fel a jegyzeteimet, hogy azóta a vágyott jövőből megvalósult jelen lett 😀 .
A másik nagyon fontos dolog számomra a kislányom önállósága.
Hogy biztosítsam neki azt a közeget, amiben merhet, kísérletezhet, hibázhat és magabiztosságát megteremtheti.
Talán hasonló ahhoz a coachingban, amikor a coach kompetensként kezeli az ügyfelet és hisz abban, hogy az ügyfél tudja legjobban, hogy számára mi a legjobb. Furcsán hangzik, de engem a pár hónapos kislányom újra megtanított erre és azóta sokkal-sokkal boldogabbak és gördülékenyebbek a hétköznapjaink. Réka ugyan nem hallott a BLW-ről (addig én sem), de ő mégis jelezte hogy a pépeket meg a hagyományos hozzátáplálást és íztelen ételeket köszi nem, ellenben megfognám és harapnám és leginkább megkóstolnám a tiedet. Apa grill csirkéje, jöhet, hogy sok benne a só? ugyan már… Innentől csúsztak a mennyiségek, megszűntek az anyai görcsök arra vonatkozóan, hogy ki kéne már váltani egy étkezést, mennyit kéne ennie a gyereknek. Réka pontosan tudta hogy mikor miből és mennyit szeretne enni, és arról is szólt, hogy most már akkor kanállal, de nem Te Anya, hanem én és most már jöhet az a villa szerű valami, hiszen te is azzal eszel. És akkor most már felvenném a sapkát egyedül. És hadd segítsek a mosogatógépnél mert izgi (azóta is a legnagyobb segítségem a konyhában 🙂 ) . És a sor azóta is folytatódik… 🙂 Hagyni hogy amit ő már tud, vagy amit ő szeretne, azt biztonsággal ki tudja próbálni. Akkor is ha Anya gyorsabban meg tudná csinálni, vagy a coach el tudná mondani az ügyfélnek, hogy figyelj így kéne csinálni.
Sokkal értékesebb sikerélmény, amikor egyedül dobja be a kockát vagy húzza fel a cipőjét 🙂 .
Hogy segít az SF?
Sokkal nehezebb messziről nézni a gyerekedet hogy nekiesik-e az asztal sarkának, mint odamenni és elrántani mindenhonnan. És mégis tudom, hogy hosszútávon így lesz nagyobb az önbizalma és önállósága, ezért ugrásra készen, de mégis távol(abb)ról figyelem.
Ma egy esés után felkel, rám néz és azt mondja: minden rendben Anya. A coach fegyelmezettsége, a nemtudás művészete, a hallgatás, a kivárás. Talán ezeket (is) bevetem egy ilyen helyzetben, talán öntudatlanul. Ezért köszönöm a lehetőséget az önreflexióra 🙂 . Szerintem az is olyasvalami, ami nagyon előre tudja vinni az anyukákat 🙂 .
