Spiritualitás – Inspiráció. Írás. Intuíció.

Mi az Erő?

csaszareszti — Mon, 09 May 2022 19:46:32 +0000

Az Erő csendes rendíthetetlenség

Elképzelek egy Buddha-szobrot, ahogy ül, a középpontjában van, vállai hátrahúzva, szilárd tartása van, a hátának, a fejének, és tartás van a mozdulataiban is. Van benne egy ünnepélyes lassúság. Úgy képzelem, hogy kívülről záporoznak felé a jobbnál jobb ötletek, máskor meg záporozhat felé akarat, elnyomás, manipuláció vagy bármilyen elcsorbult, eltérült szándék… Ő üldögél csendes nyugalommal és mielőtt eltalálnák mások nyilai, azok valahogy lepattannak, irányt változtatnak, eltérülnek. Feje lassú mozdulatokkal bólint, világába nem enged be mást, a tiszta szándékon kívül.

Ez az Erő ott van bennünk. Mindannyiunkban.

Amikor belenézünk egymás szemébe, amikor kihúzzuk magunkat, amikor vállaljuk önmagunkat (a szépet, s a rútat), amikor elismerjük magunkat azért, akik vagyunk, és elfogadjuk magunkat azzal együtt is, amivel még küzdünk, és becsüljük magunkat azért az útért, amit bejártunk.

Erő az, amikor önmagunk vagyunk.

Erő az, amikor a szívünkből cselekszünk.

Erő az, amikor elfogadjuk a nehezet is.

Erő az, amikor támaszt adunk.

Erő az, amikor megtámaszkodunk, amikor a nyújtott támaszt elfogadjuk.

Erő az, amikor szembenézünk a valósággal.

Erő az, amikor szembenézünk az illúzióinkkal.

Erő az, amikor az új utat választjuk.

Erő az, amikor az Életet választjuk.

Erő az, amikor magunkat választjuk.

A Valódi Erőben van tartás, szív, vállalás (önfelvállalás).

Neked mi az Erő?
Mi a Valódi Erő?

Kép forrása: Photo by abhijeet gourav on Unsplash

Ragaszkodásaink elengedése

csaszareszti — Mon, 25 Apr 2022 13:32:43 +0000

Huh ez egy nagyon jó téma. Ragaszkodásaink, függőségeink, akarásaink. Irányítás, elengedés, megengedés. Kontroll. Bizalomhiány. Görcsösség. Bizonytalanság. Biztonságra törekvés. Kiszámíthatóság. Állandóság. Áramlás. Változás.

Neked mi van benne ebben a kalapban és mi nincs…?

Mert attól, hogy én összemosok, egy helyre zsúfolok fogalmakat és keresgélem, hogy nálam mik az összetartozó fogalmak, attól még nálad lehet másképp. Sőt! És ezt tartsd mindig szem előtt. Örülök, hogyha a saját történeteim inspirálnak és hasonlóságokat fedezel fel. ÉS az is lehet, hogy pont arra leszel figyelmes, hogy miben különbözik az én történtem a tiédtől. És a lényeg mégis ugyanaz.

Te tudd, lásd, figyeld, hogy a Te történeted miről szól, hol vagy most benne és (amikor ott jársz, hogy időszerű feltenni a kérdést…) mit szeretnél miről szóljon, hogyan folytatódjon?

Ragaszkodásaim tekintélyes lajstroma

– tudni akarom, mit hoz a jövő

Nade vissza a ragaszkodásainkhoz. Vagyis inkább talán csak az enyémekhez. Szívesen foglalkoznék vele, és látod mennyire kerülgetem egy hosszúra nyúlt bevezetővel… 😉 ?

Na lássuk.

Onnan indulunk, hogy nagyon sokáig egyáltalán nem láttam, hogy EZ (=ragaszkodás) nagyon erősen bennem volt (és már a szófordulat is van helyett volt, hmm… ) .

Kívülről talán az látszott, hogy az évek alatt egyre rugalmasabb lettem, ha másokról volt szó, könnyedén változtattam. És amikor mesélem, hogy honnan jöttem és most hol tartok dolgokban, akkor

hallom magamtól, hogy mennyi mindennek engedtem, hogy változzon.

Gyerekként nagyon nem voltam jóban a változással. Hosszú napokat, heteket sírtam át, hogy ha egyik-másik imádott angol tanárnőm helyett az élet egy következő csodás emberhez kísért el… Ugyanez az iskolákkal… szerelmekkel… 😊

Azt hiszem az egyik nagy ragaszkodásom, hogy tudni akartam mit hoz a jövő…

tudjam hova megyek, lássam az odavezető utat és kontrolláljam magam, a cselekedeteim, a fejlődésem, hogy meg is érkezzek…

így azért kicsit nehéz rugalmasan változtatni, ha minden tényezőn ennyire rajta tartom a kezem… És ha fixen rögzítek egy jövőképet… (a megengedés nem volt a szótáramban…)

Fejlődni akarok

A másik nagy ragaszkodásom, hogy mindenáron fejlődni akarok. És emiatt sokat foglalkozom és foglalkoztam a múlttal, összefüggésekkel, az onnan kinyerhető felismerésekkel és sokat foglalkozom a jövővel, hogy mit szeretnék, mik a céljaim, merre tartok, hogy mások mit szeretnének az élettől (régen talán kicsit nyomtam is errefelé az embereket, mindenáron a továbblépés felé…)

Az utóbbi időkben sokkal többet vagyok (a) jelen(ben), mint életem megelőző szakaszaiban.

(talán az Amszterdami Erasmus szemeszter idején éltem ennyire a jelenben)

(Csak)úgy jó, ahogy én csinálom

Sokáig ragaszkodtam ahhoz, hogy csak úgy jó, ha (és ahogy (pff..) én csinálom meg. Aztán amikor azt hittem, hogy már milyen jól át tudom engedni másoknak, akkor kiderült, hogy akkor most már „csak” azt irányítom, hogy történjen meg. A Bizalom témája ezzel új szakaszba érkezett.

Bízni. Bízni az életben, a gondviselésben, magamban, másokban. Hogy megtörténik, aminek ideje van. Hogy pont azt fogom megcsinálni, ami valóban a dolgom. Hogy úgy alakul az élet, ami mindenkinek a legjobb lesz…

(majd beszámolok, amikor ez is lejön a spirituális mantrák polcáról a valóság talajára) bevallom először spirituális lőzung keveredett a számra…. és akkor el is érkeztünk egy következő ponthoz…

Milyennek is lássatok…

Ragaszkodtam magamról egy képhez. Hogy én milyen vagyok és milyennek lássanak és hogy milyennek láthatnak és milyennek nem… és aztán szerettem volna megmutatni a jót is, a rosszat is… és ehelyett inkább hallgattam… és most is csak remélem hogy ezek az írások felkerülnek a honlapra és nem maradnak itt a gépemen… (jupppiii felkerülneeek) és meg merem mutatni, hogy ez is én vagyok és 2022 áprilisában éppen ezeket gondolom magamról s a világról….

És még mihez lehet(ett) ragaszkodni…?

És hogy vajon mikhez ragaszkodom még. Valamennyire talán ragaszkodom tárgyakhoz is, de már egyre kevésbé… (azért ne legyél ott velem, amikor hirtelen nem találok egy kedvenc tollat, füzetet és őrülten elkezdem keresni…) Emberekhez is nagyon tudtam ragaszkodni, talán most már jobban teret engedek nekik, hogy közelebb jöjjenek és távolabb menjenek, itt legyenek vagy máshová menjenek… erről őket lehetne megkérdezni. És régen ragaszkodtam emlékekhez is („olyan jó már többet sosem lesz”, micsoda csúcsélmény, úristen hogyan lehetne azt überelni…) És régen ragaszkodtam szokásokhoz is (gyerekkoromban így csináltuk, az én napirendem így néz ki és punktum, én ezt így vagy ekkor szoktam csinálni) … ezeket mind engedtem már, hogy fellazuljanak, újrarendeződjenek és az aktuális életszakaszaimat legjobban támogatóvá alakuljanak, hogy majd megint változhassanak…

Nagyon tudtam ragaszkodni elméletekhez, ideákhoz, „igazságokhoz”… hirdettem, hogy nem szeretem, ha csak egy igaz út létezik, mert az félrevezetés… mégis sokszor beálltam a sorba, hogy ‘csakúgy’ lehet működő marketingrendszereket építeni, hogy… amit ez a spiri guru, mester, tanító mond AZ, és csakis az….

ha nem önazonos velem valami, akkor az én utam nem arra van. (ideje van befele figyelni… pfff… megint ez… 😉

És nagyon tudok ragaszkodni közösségekhez, ahol jó nekem, vagy ahol jó volt nekem… ragaszkodom a múlthoz, a közös élményekhez és nem adok elég teret a jelennek.

Hogy mi van most? Mi esne jól most?

És talán ez is valami olyasmi, amire ha rálátunk, akkor egy következő alkalommal másképp választunk és majd kiderül, hogy merre van az út…

Nagy bölcseletet nem találsz itt feloldásra, megoldásra és mégis…

Akkor mit…?

Inkább saját tapasztalatokat, emlékképeket, mostanában működtetett metódusokat. Régen azt hittem, hogy majd egyet ásunk rá (ThetaHealing) és megoldódik. Najó max 4-5-öt és kész vagyunk. Most már azt látom, hogy vannak témakörök, amik foglalkoztatnak, mint a

bizalom, segíteni / megmenteni másokat, kijönni az önbántásból és a másokkal teljes azonosulásból, gyógyítani a belső gyermeket, gyógyítani magunkban és egymásban a Férfi és Női részeinket

Vannak ilyen nagyobb fókuszok és akörül történnek a hétköznapi eseményeink, konfliktusaink máskor egyenesen drámáink… Legyen az egy baráti beszélgetés, családi vacsora, játszótéri, óvodai, iskolai helyzet.

És akkor beszélgetünk róla, rálátunk és legközelebb amikor előkerül, fülön csípjük… Néhány fülön csípés már egész korai fázisban megtörténik. Talán elkezdünk mást csinálni. Talán elég a tudatosítás. Talán egy-egy helyzet mélyebbre visz, előkerül düh vagy más fajsúlyos érzés, egy kiadós sírás, toporzékolás. S aztán kicsit más helyzetek kerülnek elő.

Egyre jobban finomíthatod a válaszaidat, reakcióidat. Mint például nálam a nemet mondás képessége:

Tudok-e a legközelebbieknek is nemet mondani. Jó tudok.
Akkor tudok-e idegeneknek.
Tudok-e nyomás alatt időt kérni és aztán nemet mondani.
Tudok-e nemet mondani, amikor nekem úgy lenne a jó, és attól a másiknak rossz lesz…
….

Honnan tudhatod, hogy van változás… történik…

Amikor visszatekintek éveket (mivel grafomán vagyok, rengeteg kézzel írt füzet és jegyzet áll rendelkezésre és szorul rendszerezésre…) szóval olyankor látom, hogy jéééé, változtak a fókuszpontok(?!)… ami régen még nehéz volt és életem nagy kérdése, az közben megoldódott (és talán azért is, mert jócskán ott volt a figyelmem, szándékom) És akkor bizakodom. És játszom. Tovább.

És engedem, hogy érkezzenek azok a pajtások (=útitársak, barátok, kapcsolódások), akiket MOST éppen hasonló témák és kérdések mozgatnak. És beszélgetünk, és hallgatunk, és inspirálódunk és tartunk és támaszkodunk és haladunk, ballagunk, osonunk, suhanunk, máskor egy helyben toporgunk, olykor táncra perdülünk, máskor meg alig vonszoljuk magunkat… és néha csak leülünk a hegy tetején és gyönyörködünk.. a tájban, magunkban, egymásban, az útban, az életben, a létezésben….

Te mihez vagy kihez ragaszkodsz?

Talán majd írok egyszer erről a feldolgozás, szelektálás, elengedés dologról is .. hogy mennyire felgyűlik, ha nem építjük be, hogy továbbengedjünk dolgokat….

ui.: és most írás közben is észreveszem, hogy mennyire ragaszkodom a saját ötleteimhez, saját korábbi terveimhez.. írtam egy témalistát (hogy miről írnék szívesen…) és ragaszkodom hozzá, pedig közben már másban vagyok…

Te mennyire tudod elengedni a saját gondolataidat, tervezett napi menetrendedet vagy bármit, amit kitaláltál, hogy az úgy jó lesz és most már csakazértis úgy kell lennie…?

Képek forrása:

Photo by Nong V on Unsplash
Photo by Duy Pham on Unsplash
A többi saját, az erdő: Vadása-tó (Őrség, Hegyhátszentjakab), Eszti Zebegényben (2021.május), és Normafa (Budapest)

Egységélmény, kiteljesedés, semmi elvonulás, semmi Tibet…?

csaszareszti — Mon, 25 Apr 2022 09:00:14 +0000

Észrevettem és remélve figyelem hogyan változik – és szóljatok nyugodtan -, hogy vannak kifejezések, amiket előszeretettel használok, mert a barátaimmal, akikkel átéltem, megosztottam, félszavakból is értik, sokszor már a gondolataimból, energiámból érzékelik, hogy mit szeretnék…

Ezek olyan (misztikusnak tűnő) kifejezések – mint például az egységélmény – , amelyeket ha saját tapasztalatokkal és tartalommal töltünk fel, akkor alászállnak a spiri ködből hétköznapjaink valóságába… 😉

(lásd még spiritualitás, tudatosság, jelenlét, figyelem – ebben a cikkben)

Misztikumból a hétköznapokba

Az utóbbi időben sokat foglalkoztat, hogy míg régen imádtam elbújni a misztikus világokba, addig most azt szeretném megmutatni, hogy a nagyon spirituálisan / távolian / misztikusan / elvontan csengő dolgokat hogyan csíphetjük fülön a hétköznapjainkban. Mert a tudás annyi, amennyit alkalmazunk belőle.

A spiritualitás annyi, amennyit a hétköznapjainkba bevonunk belőle…

És akkor magasröptű mondatok helyett jöjjenek életszerű helyzetek és példák, amikor én ezt élem, érzem…:

Hétköznapok egységélményei

A pandémia időszaka alatt (2020 tavasztól) gyakran beszélgettem telefonon a hozzám legközelebb álló barátokkal. És bár elég társasági embernek és eléggé szociális, kapcsolódós típusnak tartom magamat, egy-két közeli barátra redukálódott ez a szám. Igényeltem a befelé figyelést, magammal levést és ha a munkán és családon kívül választhattam (márpedig választhatunk, hmm 😉 ?),

olyan emberekkel beszélgettem, akikkel mintha belecsöppentem volna a saját kis buborékunkba – behunytam a szememet – nagyon közel éreztem őket magamhoz, igazán lényegi dolgokról beszélgettünk, nagyon egymásra hangolódtunk,

egymás gondolatait szőttük tovább és rengetegszer volt az az élményünk hogy ez egyedül nem ment volna, hogy valami olyan csodás energiában csücsültünk benne abban az egy-két órában, ami által hetek, hónapok óta görgetett dolgok könnyedén erőre kaptak, átfordultak, elindultak a megoldás felé. Sokszor támadt olyan gondolata, megérzése egyikünknek vagy másikunknak, amit nem tudtunk hova tenni, de a másik félnek valami olyasmit adott, hogy egyszerre csak mindketten libabőröztünk,

kicsit mintha megállt volna az idő, kitisztult volna a tér és felemelkedett az, ami addig nehéz és lehúzó volt.

Ezeket a beszélgetéseket magamban úgy szoktam aposztrofálni: olyan csodás egységélményben voltunk benne…

Egyedül, együtt, egységben…

A másik ilyen dolog nekem az írás. Ha jön egy gondolat, kép, érzelem és elkezdek írni, akkor is belekerülök egy ilyen buborékba és csak figyelem és csinálom, hogy mi áramlik rajtam keresztül. És egyszercsak azt érzem, hogy eltűntek a nehéz érzések, mintha enyhe vibrálást éreznék mindenhol a bőröm alatt, a tettvágy, az elégedettség, a megtettem a dolgom, az élvezem amit csinálok és ezek keveréke zsibong bennem és egy könnyed vidámság állapotába kerülök.

Ezt az egységélményt hozza a tánc is. Ami lehet egyedül: amikor estére hangoló hangulatfényben hastáncolok és szinte eggyé válok egy mozdulattal…

És lehet olyan, amikor sikítva tombol 8-10 nő együtt egy zumbaórán és majd felrobban az energia (klikkenthető blogbejegyzés)… És lehet olyan, mint Lemangurián, hogy azt mozduljuk, ami IGAZ és néhány zene és instrukciók nyomán eljutok oda, hogy

már nem a fejemből táncolok, nem sémák szerint mozgok, hanem rátalálok arra, ami igazán belülről jön

(gyakorlom, van amikor jobban, könnyebben megy, máskor nem..)

szóval amikor rátalálunk erre először magunkban és aztán megjelenik az egymáshoz viszonyulásban, kapcsolódásban és amikor már az egész csapat így táncol vagy ’csak’ kapcsolódik vagy jelen van…

És tiszta szeretet áramlik. Elmélyülnek a tekintetek. Igazak a mozdulatok és az érintések. Amikor csak a most van. És ott vagyunk. És EGYütt vagyunk. És nevetünk. Mert amennyire magasztosak ezek a pillanatok, annyira felszabadultan nevetősek, ölelősek, megengedőek.

Egyszemélyes élmény, amikor kimegyek a Duna-partra. És leülök és nézem a vizet, figyelem a hullámokat, a kacsákat, az eget, lehunyt szemmel hallgatom a víz csobbanását, a szél suhanását, élvezem, ahogy a nap egyre erősebben simogatja az arcomat. És ha nem is ezzel érkeztem, de egy idő után úgy érzem:

Megérkeztem. Most jó. Vagyok. Elég vagyok. Nem sietek sehová.

És amikor EGYik se….

És nagyon idekívánkozik, hogy szeretem, megélem és hálás vagyok ezekért az élményekért és pillanatokért. És ember vagyok. És szeretnék minél többet belőlük. És mérleg (?!) is vagyok. És néha felbillen az egyensúly és nagyon akarok… és akkor kicsusszannak ezek a pillanatok a kezemből és az életemből. És akkor megélem azt, hogy most másmilyen. Hogy most nem ezeket ez egységélményeket élem. És eszembe jutnak bölcs barátaim szavai:

Éld meg, de ne ragaszkodj hozzá. Csak engedd átáramolni rajtad…

És mivel ez egy ex-kontrollmániásnak szép feladat, ezért a következő írás arról fog szólni, hogy Ragaszkodásaink – elengedése… 😊 vagy lehet hogy egyelőre csak arról, hogy vannak… és ismerjük fel őket. Csak szépen sorjában..

És hogy a címhez ne csak gondolatban kapcsolódjak… szóval onnan a felütés, hogy abban hiszek, hogy ahhoz, hogy megéljük a flowt, önmagunk teljességét, egységélményt, kiteljesedést – válogass kedvedre a szavakból vérmérsékleted és világnézeted szerint – nem (feltétlenül) kell elmenni egy Caminora, Tibetbe, egy hosszabb-rövidebb elvonulásra… Csodás dolog, ha vagy amikor teheted (és ha szeretnéd) tapasztald azokat is. És amíg egy-egy ilyen elérkezik az Életedben, addig is vedd észre (mindegyik) bármelyik pillanatban…

Mi a spiritualitás?

csaszareszti — Fri, 22 Apr 2022 06:04:41 +0000

Kislányként azt hittem varázslat, bűbájos boszorkák, angyalok, démonok, mágia, az Árnyak könyve, mágikus lények harca, amiben a jó győzedelmeskedik. Különleges képességekkel megáldott Látók, Sámánok, Táltosok és Táltosasszonyok, indián varázslók, szertartások, varázsigék, táncok, rituálék…

Aztán ahogy nagyobb lettem és sokat olvastam a Bibliát, templomba jártam, a vallás és az Isten hit belengte a hétköznapjaimat, próbáltam hidat építeni a vasárnapi istentisztelet és az én varázsvilágom közé…ezzel azért elvoltam egy jó darabig és talán még ma is tart… 😉

Miben hiszünk?

Azt hiszem az egész korán megmutatkozott, hogy zsigerileg tudom és érzem, hogy több van mint az anyag, a körülöttünk látható, érzékelhető világ. Sosem esett nehezemre lehunyni a szememet és elképzelni valamit…

Aztán a varázslat, az istentiszteletek és a biblia mellé megérkezett az agykontroll, ami számomra már a racionalitás világa. (kevesebb a bűbáj benne 😉 ) Elkezdtem sejteni, hogy mind egyről beszélnek. Aztán a Pránanadi és a ThetaHealing világa etette, táplálta az én varázslatra éhes lelkemet. A fejembe megérkezett rengeteg információ és tudás, amit előbbinél nem, csak utóbbinál kezdtem el átültetni a gyakorlatba… Bármilyen módszer jött, bármiért lelkesedtem fel,

egy idő után mindegyik ugyanoda csatolt vissza: tudatosság, jelenlét, önmagunk jobb megismerése.

Sok gurut, sok ragaszkodást, sok felelősségátruházást meg kellett haladni (és talán érdemes továbbra is résen lenni 😉) amíg saját tapasztalatból tudom, hogy a spiritualitás egyéni út.

A spiritualitás egy belső út.

Ahogy elkezdünk másképp jelen lenni, elkezdünk másképp kapcsolódni, ahogy a Létezés egyre mélyebb értelmet nyer. Ahogy játékosan alakítjuk (az életünket), és észrevesszük, hogy egy aprócska változás belül, hogyan jelenik meg a világunkban kívül. S hogy egy külső történés, hogyan hívja fel a figyelmet a lélek belső rezdüléseire.

Hétköznapokban megnyilvánuló spiritualitás

Spiritualitás nekem két ember bensőséges kapcsolódása, egymásnak szánt őszinte, tiszta, mély figyelme.

A spiritualitás ott van a „véletlenekben”, a „csodás találkozásokban”, a nagy lehetőségekben és a spiritualitás ott van a fájdalmas tanításokban, a nehéz élethelyzetekben, az újrakezdésekben és az újjászületésben. A spiritualitás ott van a születésben és a halálban, ezeknek egy magasabb perspektívából szemlélésében. A spiritualitás ott van a művészetben, a jelenlétben, ahogy észreveszed igazán a fákat, az ágaikat, a formájukat… A spiritualitás ott van az áramlásban, az együtt alkotásban.

Mi nem? Jó ÉS akkor mi….?

A spiritualitás egy út önmagadhoz és egy teljesebb Létezéshez.

A valódi spiritualitás nem egy újabb hóbort, divat, trend. Nem a hippi korszak újjáéledése / második virágkora, nem színjáték, nem egy újabb álarc, nem egy fogyasztási hóbort (bár jó nagy piaca van), nem is búcsúcédula, nem vakhit és nem megtévesztés. Nem parasztvakítás és nem az elnyomás, a manipuláció újabb eszköze.

A spiritualitás egy felelősségvállalással teli út, az élet megismerése, amikor megengedjük, hogy ismét megerősödjenek a megérzéseink, amikor elindulunk önmagunk felé és ezért egyre önazonosabb társakkal megyünk az úton, amikor az egységélmény, a kiteljesedettség állapota egyre gyakrabban jelenik meg az életünkben és amikor megtanulunk / gyakoroljuk, hogy (még) ehhez sem ragaszkodunk. Amikor közösségi nyomás ellenére a saját belső hangunkat követjük, ami egyre tisztábbá válik, bármekkora is a zaj. Amikor megengedjük az életünkben a csodákat.

Amikor átadjuk az irányítást a Gondviselésnek és engedjük, fogadjuk, élvezzük, ahogy a tenyerén hordoz.*

* (Az irányítás átengedéséről még biztosan lesz szó… mert az egyik leggyakrabban felmerülő „üzenet”, hogy engedjem el az univerzum mikromenedzselését és csak „Bízz Eszti„…. )

Abban hiszek, hogy mikor járjuk a (spirituális) utunkat, elkezdjük egyre jobban látni a saját helyünket, feladatunkat, életutunkat a világban.

A spiritualitás – nekem most – tudatosság, jelenlét, önismeret.

A spiritualitás nekem az, amikor ezek a (z egyre gyakrabban használt) szavak saját történetekkel, meg-, és átélésekkel, élményekkel töltődnek fel.. amikor a kimondásuk már nem csak az agyamból előcsendülő üres frázis, hanem pillanatképek, érzések, élmények, felismerések zsigeri esszenciája, amelyek felidéződnek bennem, borzongás fut végig a testemen – mert emlékszem – és amelyek hatására valamit másképp csinálok.. És ettől a világomban új emberek, új élmények, új kérdések, új tapasztalnivalók kerülnek elő.

Neked mit jelent a spiritualitás?

És vajon néhány év (vagy talán már néhány hét vagy nap) múlva milyen újabb olvasata tárul elém, elénk… ?

Azt figyeltem meg – az utóbbi időben különösen – hogy sokkal gyorsabban változik, alakul, formálódik bennünk és körülöttünk (a) Minden…

Inspiráló utazást 🙂

Ha pedig épp olyan fázisában jársz az útnak, ahol jól jönne hallgatóság, figyelem, kíséret, akkor beszéljünk: 06 30 573 1919 és csaszar.eszti@gmail.com-on megtalálsz.

Képek forrása: