spiritualitás – Inspiráció. Írás. Intuíció.

Egységélmény, kiteljesedés, semmi elvonulás, semmi Tibet…?

csaszareszti — Mon, 25 Apr 2022 09:00:14 +0000

Észrevettem és remélve figyelem hogyan változik – és szóljatok nyugodtan -, hogy vannak kifejezések, amiket előszeretettel használok, mert a barátaimmal, akikkel átéltem, megosztottam, félszavakból is értik, sokszor már a gondolataimból, energiámból érzékelik, hogy mit szeretnék…

Ezek olyan (misztikusnak tűnő) kifejezések – mint például az egységélmény – , amelyeket ha saját tapasztalatokkal és tartalommal töltünk fel, akkor alászállnak a spiri ködből hétköznapjaink valóságába… 😉

(lásd még spiritualitás, tudatosság, jelenlét, figyelem – ebben a cikkben)

Misztikumból a hétköznapokba

Az utóbbi időben sokat foglalkoztat, hogy míg régen imádtam elbújni a misztikus világokba, addig most azt szeretném megmutatni, hogy a nagyon spirituálisan / távolian / misztikusan / elvontan csengő dolgokat hogyan csíphetjük fülön a hétköznapjainkban. Mert a tudás annyi, amennyit alkalmazunk belőle.

A spiritualitás annyi, amennyit a hétköznapjainkba bevonunk belőle…

És akkor magasröptű mondatok helyett jöjjenek életszerű helyzetek és példák, amikor én ezt élem, érzem…:

Hétköznapok egységélményei

A pandémia időszaka alatt (2020 tavasztól) gyakran beszélgettem telefonon a hozzám legközelebb álló barátokkal. És bár elég társasági embernek és eléggé szociális, kapcsolódós típusnak tartom magamat, egy-két közeli barátra redukálódott ez a szám. Igényeltem a befelé figyelést, magammal levést és ha a munkán és családon kívül választhattam (márpedig választhatunk, hmm 😉 ?),

olyan emberekkel beszélgettem, akikkel mintha belecsöppentem volna a saját kis buborékunkba – behunytam a szememet – nagyon közel éreztem őket magamhoz, igazán lényegi dolgokról beszélgettünk, nagyon egymásra hangolódtunk,

egymás gondolatait szőttük tovább és rengetegszer volt az az élményünk hogy ez egyedül nem ment volna, hogy valami olyan csodás energiában csücsültünk benne abban az egy-két órában, ami által hetek, hónapok óta görgetett dolgok könnyedén erőre kaptak, átfordultak, elindultak a megoldás felé. Sokszor támadt olyan gondolata, megérzése egyikünknek vagy másikunknak, amit nem tudtunk hova tenni, de a másik félnek valami olyasmit adott, hogy egyszerre csak mindketten libabőröztünk,

kicsit mintha megállt volna az idő, kitisztult volna a tér és felemelkedett az, ami addig nehéz és lehúzó volt.

Ezeket a beszélgetéseket magamban úgy szoktam aposztrofálni: olyan csodás egységélményben voltunk benne…

Egyedül, együtt, egységben…

A másik ilyen dolog nekem az írás. Ha jön egy gondolat, kép, érzelem és elkezdek írni, akkor is belekerülök egy ilyen buborékba és csak figyelem és csinálom, hogy mi áramlik rajtam keresztül. És egyszercsak azt érzem, hogy eltűntek a nehéz érzések, mintha enyhe vibrálást éreznék mindenhol a bőröm alatt, a tettvágy, az elégedettség, a megtettem a dolgom, az élvezem amit csinálok és ezek keveréke zsibong bennem és egy könnyed vidámság állapotába kerülök.

Ezt az egységélményt hozza a tánc is. Ami lehet egyedül: amikor estére hangoló hangulatfényben hastáncolok és szinte eggyé válok egy mozdulattal…

És lehet olyan, amikor sikítva tombol 8-10 nő együtt egy zumbaórán és majd felrobban az energia (klikkenthető blogbejegyzés)… És lehet olyan, mint Lemangurián, hogy azt mozduljuk, ami IGAZ és néhány zene és instrukciók nyomán eljutok oda, hogy

már nem a fejemből táncolok, nem sémák szerint mozgok, hanem rátalálok arra, ami igazán belülről jön

(gyakorlom, van amikor jobban, könnyebben megy, máskor nem..)

szóval amikor rátalálunk erre először magunkban és aztán megjelenik az egymáshoz viszonyulásban, kapcsolódásban és amikor már az egész csapat így táncol vagy ’csak’ kapcsolódik vagy jelen van…

És tiszta szeretet áramlik. Elmélyülnek a tekintetek. Igazak a mozdulatok és az érintések. Amikor csak a most van. És ott vagyunk. És EGYütt vagyunk. És nevetünk. Mert amennyire magasztosak ezek a pillanatok, annyira felszabadultan nevetősek, ölelősek, megengedőek.

Egyszemélyes élmény, amikor kimegyek a Duna-partra. És leülök és nézem a vizet, figyelem a hullámokat, a kacsákat, az eget, lehunyt szemmel hallgatom a víz csobbanását, a szél suhanását, élvezem, ahogy a nap egyre erősebben simogatja az arcomat. És ha nem is ezzel érkeztem, de egy idő után úgy érzem:

Megérkeztem. Most jó. Vagyok. Elég vagyok. Nem sietek sehová.

És amikor EGYik se….

És nagyon idekívánkozik, hogy szeretem, megélem és hálás vagyok ezekért az élményekért és pillanatokért. És ember vagyok. És szeretnék minél többet belőlük. És mérleg (?!) is vagyok. És néha felbillen az egyensúly és nagyon akarok… és akkor kicsusszannak ezek a pillanatok a kezemből és az életemből. És akkor megélem azt, hogy most másmilyen. Hogy most nem ezeket ez egységélményeket élem. És eszembe jutnak bölcs barátaim szavai:

Éld meg, de ne ragaszkodj hozzá. Csak engedd átáramolni rajtad…

És mivel ez egy ex-kontrollmániásnak szép feladat, ezért a következő írás arról fog szólni, hogy Ragaszkodásaink – elengedése… 😊 vagy lehet hogy egyelőre csak arról, hogy vannak… és ismerjük fel őket. Csak szépen sorjában..

És hogy a címhez ne csak gondolatban kapcsolódjak… szóval onnan a felütés, hogy abban hiszek, hogy ahhoz, hogy megéljük a flowt, önmagunk teljességét, egységélményt, kiteljesedést – válogass kedvedre a szavakból vérmérsékleted és világnézeted szerint – nem (feltétlenül) kell elmenni egy Caminora, Tibetbe, egy hosszabb-rövidebb elvonulásra… Csodás dolog, ha vagy amikor teheted (és ha szeretnéd) tapasztald azokat is. És amíg egy-egy ilyen elérkezik az Életedben, addig is vedd észre (mindegyik) bármelyik pillanatban…

Mi a spiritualitás?

csaszareszti — Fri, 22 Apr 2022 06:04:41 +0000

Kislányként azt hittem varázslat, bűbájos boszorkák, angyalok, démonok, mágia, az Árnyak könyve, mágikus lények harca, amiben a jó győzedelmeskedik. Különleges képességekkel megáldott Látók, Sámánok, Táltosok és Táltosasszonyok, indián varázslók, szertartások, varázsigék, táncok, rituálék…

Aztán ahogy nagyobb lettem és sokat olvastam a Bibliát, templomba jártam, a vallás és az Isten hit belengte a hétköznapjaimat, próbáltam hidat építeni a vasárnapi istentisztelet és az én varázsvilágom közé…ezzel azért elvoltam egy jó darabig és talán még ma is tart… 😉

Miben hiszünk?

Azt hiszem az egész korán megmutatkozott, hogy zsigerileg tudom és érzem, hogy több van mint az anyag, a körülöttünk látható, érzékelhető világ. Sosem esett nehezemre lehunyni a szememet és elképzelni valamit…

Aztán a varázslat, az istentiszteletek és a biblia mellé megérkezett az agykontroll, ami számomra már a racionalitás világa. (kevesebb a bűbáj benne 😉 ) Elkezdtem sejteni, hogy mind egyről beszélnek. Aztán a Pránanadi és a ThetaHealing világa etette, táplálta az én varázslatra éhes lelkemet. A fejembe megérkezett rengeteg információ és tudás, amit előbbinél nem, csak utóbbinál kezdtem el átültetni a gyakorlatba… Bármilyen módszer jött, bármiért lelkesedtem fel,

egy idő után mindegyik ugyanoda csatolt vissza: tudatosság, jelenlét, önmagunk jobb megismerése.

Sok gurut, sok ragaszkodást, sok felelősségátruházást meg kellett haladni (és talán érdemes továbbra is résen lenni 😉) amíg saját tapasztalatból tudom, hogy a spiritualitás egyéni út.

A spiritualitás egy belső út.

Ahogy elkezdünk másképp jelen lenni, elkezdünk másképp kapcsolódni, ahogy a Létezés egyre mélyebb értelmet nyer. Ahogy játékosan alakítjuk (az életünket), és észrevesszük, hogy egy aprócska változás belül, hogyan jelenik meg a világunkban kívül. S hogy egy külső történés, hogyan hívja fel a figyelmet a lélek belső rezdüléseire.

Hétköznapokban megnyilvánuló spiritualitás

Spiritualitás nekem két ember bensőséges kapcsolódása, egymásnak szánt őszinte, tiszta, mély figyelme.

A spiritualitás ott van a „véletlenekben”, a „csodás találkozásokban”, a nagy lehetőségekben és a spiritualitás ott van a fájdalmas tanításokban, a nehéz élethelyzetekben, az újrakezdésekben és az újjászületésben. A spiritualitás ott van a születésben és a halálban, ezeknek egy magasabb perspektívából szemlélésében. A spiritualitás ott van a művészetben, a jelenlétben, ahogy észreveszed igazán a fákat, az ágaikat, a formájukat… A spiritualitás ott van az áramlásban, az együtt alkotásban.

Mi nem? Jó ÉS akkor mi….?

A spiritualitás egy út önmagadhoz és egy teljesebb Létezéshez.

A valódi spiritualitás nem egy újabb hóbort, divat, trend. Nem a hippi korszak újjáéledése / második virágkora, nem színjáték, nem egy újabb álarc, nem egy fogyasztási hóbort (bár jó nagy piaca van), nem is búcsúcédula, nem vakhit és nem megtévesztés. Nem parasztvakítás és nem az elnyomás, a manipuláció újabb eszköze.

A spiritualitás egy felelősségvállalással teli út, az élet megismerése, amikor megengedjük, hogy ismét megerősödjenek a megérzéseink, amikor elindulunk önmagunk felé és ezért egyre önazonosabb társakkal megyünk az úton, amikor az egységélmény, a kiteljesedettség állapota egyre gyakrabban jelenik meg az életünkben és amikor megtanulunk / gyakoroljuk, hogy (még) ehhez sem ragaszkodunk. Amikor közösségi nyomás ellenére a saját belső hangunkat követjük, ami egyre tisztábbá válik, bármekkora is a zaj. Amikor megengedjük az életünkben a csodákat.

Amikor átadjuk az irányítást a Gondviselésnek és engedjük, fogadjuk, élvezzük, ahogy a tenyerén hordoz.*

* (Az irányítás átengedéséről még biztosan lesz szó… mert az egyik leggyakrabban felmerülő „üzenet”, hogy engedjem el az univerzum mikromenedzselését és csak „Bízz Eszti„…. )

Abban hiszek, hogy mikor járjuk a (spirituális) utunkat, elkezdjük egyre jobban látni a saját helyünket, feladatunkat, életutunkat a világban.

A spiritualitás – nekem most – tudatosság, jelenlét, önismeret.

A spiritualitás nekem az, amikor ezek a (z egyre gyakrabban használt) szavak saját történetekkel, meg-, és átélésekkel, élményekkel töltődnek fel.. amikor a kimondásuk már nem csak az agyamból előcsendülő üres frázis, hanem pillanatképek, érzések, élmények, felismerések zsigeri esszenciája, amelyek felidéződnek bennem, borzongás fut végig a testemen – mert emlékszem – és amelyek hatására valamit másképp csinálok.. És ettől a világomban új emberek, új élmények, új kérdések, új tapasztalnivalók kerülnek elő.

Neked mit jelent a spiritualitás?

És vajon néhány év (vagy talán már néhány hét vagy nap) múlva milyen újabb olvasata tárul elém, elénk… ?

Azt figyeltem meg – az utóbbi időben különösen – hogy sokkal gyorsabban változik, alakul, formálódik bennünk és körülöttünk (a) Minden…

Inspiráló utazást 🙂

Ha pedig épp olyan fázisában jársz az útnak, ahol jól jönne hallgatóság, figyelem, kíséret, akkor beszéljünk: 06 30 573 1919 és csaszar.eszti@gmail.com-on megtalálsz.

Képek forrása: