Olvasod. Milyen tiszta gondolatok. Micsoda boldogság. Milyen ragyogó mosoly. Milyen fantasztikus dolgokról ír. Mennyire kiegyensúlyozott az Élete. Mi mindent elért már! Mennyire jó neki!
Kezd az az érzésed támadni, hogy veled valami defekt lehet.
Mert bizony nálad időről időre beborul az ég, maga alá temet egy (szekrényre való) megoldatlan ügy vagy az élet nagyobb hulláma. Valahogy sosem áll olyan tökéletesen a hajad, nem tudsz olyan könnyedén a panaszkodásról pozitív nézőpontra váltani, sőt, bizony vannak olyan reggelek, amikor az is nagy teljesítmény, hogy egyáltalán kimásztál az ágyból és csendesen magad elé bambulsz és még mindig nem hagyta el egyetlen szitokszó sem a szádat. És lehet, hogy ma ez a legnagyobb teljesítményed.
Eközben másokkal valahogy mindig inspiráló, motiváló vagy éppen magazinba illő dolgok történnek. Legalábbis erről ad számot a média. Legyen az akár a Facebook, akár az Instagram.
A nagy idol-jaiddal, példaképeiddel és gurujaiddal is pont ugyanúgy zajlik az élet. Ők is elvesztik a türelmüket, a fejüket, a hitüket. Néha talán az erejüket, kitartásukat is. Ők is pont olyan emberiek. Néha megmutatják a sebezhetőségüket. Amennyi komfortos, vállalható, publikus belőle.
És ezzel sincsen baj.
A baj csak azzal van, ha a Facebookot nézegetve az az érzésed támad, hogy Te kevesebb vagy, Te nem csinálod olyan jól, nem vagy olyan szép, gazdag, menő, ilyen vagy olyan.
Pedig attól, hogy valami kívülről jól néz ki, még nem biztos, hogy könnyű.
És attól, hogy nálad most nehéz, még nem csinálod rosszul.
