Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy mi minden zajlik le egy nőben, amikor három napra elvonul Zebegénybe #énidő jeligére és egyedül van a napsütéssel, a gondolataival és az érzéseivel…
Miért mentem? Mert azt éreztem szeretnék levegőt kapni, szeretnék magammal foglalkozni, nem belebotlani egy újabb kupac megoldandó feladatba, szeretnék találkozni magammal, szeretnék kimenőt. Miért? Mert szerettem volna. És nemcsak igényem volt rá, hanem úgy éreztem SZÜKSÉGEM is van rá. KELL. Mit szépítsem 😊 . Újabb két hónap home office és home ovi után, több projekttel mint tavaly ilyenkor… Hát vágtam a centit, no…
Arról már röviden írtam egy Facebook posztban is, hogy amikor először inspiráltan hallgattam, hogy ilyesmit lehet, akár négy gyermekes családanyaként is, szóval akkor beégett a képzeletembe a Mátra és Zebegény is 😉 .
És aztán már nagyon vártam.
Tudtam, hogy előtte és utána is jó kis hajrákat kell majd lenyomnom, de az a három nap majd rólam szól. És először majdnem két éjszakát foglaltam, aztán úgy gondoltam vagány leszek, miért ne… hármat. És majd meglátjuk, hogy legközelebb mennyi lesz.
Merthogy lesz legközelebb is(!) és szeretettel ajánlom mindenkinek kortól, nemtől és életszakasztól függetlenül.
Ha jönnek a kifogások, hogy neked miért nem lehet, akkor módszeresen bontsd le őket, ha nem megy egyedül, akkor érdemes segítővel.
Talán nem pont így töltesz majd időt magaddal, mint én, de hiszem, hogy
mindenkinek megvannak a saját lehetőségei a saját lehetetlenjei esetén is..
Mit adott Zebegény?
Kilátást, vegán kaját, kirándulást, életérzést, szabadságot, életörömet és éjszakai elmélkedést is (értsd az alvást nem ott pótoltam be, de ez talán csak azt mutatja, hogy volt bőven feldolgoznivaló gondolatom, amiben ideje volt rendet tenni).
Újra elém került a jó öreg kockás füzet. Használom én mindennap, de az igazi rendezett, jól szervezett énem használja és nem az áramló, intuitív, alkotó, megálmodó. (vagyis néha az is)
De itt most Zebegényben a tervezőt elengedtem szabira.
És kaptam egy ajándék beszélgetést, mondhatjuk úgy, hogy egy jó nagy löketet abban az igazi racionális-spirituális kombinációban, amit én is úgy szeretek, szállásadóm személyében ez köszönt rám és zárult egy elengedési rituáléval, amiről írtam kicsit többet ebben a bejegyzésben.
Nem mindenre lettek válaszaim, viszont megtapasztaltam az élményt, hogy üdítő önmagammal lenni ilyen módon is és hogy nem menekülök el a gondolataim elől, hanem tollat ragadok, írok, sírok, áramlok és eközben háttérben a honlap (mintegy szimbolikusan) a megvalósulás, megújulás útjára lép, ami az utamon, hű társamként kísér a kezdetektől.
Ilyen gondolataim lettek:
🌳 nagyobb projekteket, hajrákat jutalmazhatok hasonló, néhány napos elvonulásokkal (és még kifogás se kell hozzá, hogy ez most zumbatábor, ez most jógatábor)
🌳 ha arra van igényem, menjek oda (jóga/zumba), de ha azt súgja a belső hang, hogy csend kell és főleg belső csend, akkor nem kell hozzá semmilyen körítés, irány a legegyszerűbben elérhető helyszín, egy hátizsák és persze színes tollak meg a füzet….
🌳 és talán azt sem kell megvárni, hogy nagyon túlpörögjön a helyzet, megelőzés jelleggel is lehet bizonyos időközönként alkotói szabadságra menni (ahol vagy alkotok, vagy „csak” önmagamat alkotom újra)
🌳 hihetetlen, hogy anyaként néha milyen hosszú út vezet(het) oda, hogy nekünk ilyet lehet (emlékszem, hogy egy éve két(!) közeli barátom is mondta, hogy Eszti menj el egy hétre valahová egyedül… csak néztem rájuk, hogy persze férfiak, mit tudják azt.. még ha éreztem is, hogy jó lenne, nem fért a fejembe a HOGYAN….)
🌳 amikor végre eldöntöttem, hogy megyek, mennyire adta magát minden: a helyszín, az apartmanház és hogy mennyire könnyen meg lehet közelíteni, el sem akartam hinni, hogy alig több mint egy óra alatt ott lehetek..
És amit csak utólag tudok..
- hogy egy végtelenül hűvösre sikerült májusban tökéletes időzítésben kifogtam azokat a napokat, amiért nyáron is hálát adnánk és idénre megadja az alapszínemet (pedig nem vagyok az a típus)
- minden édesanyának receptre felírnám (persze csak aki igényli 😉 )
- mennyire igaz, hogy saját magunkon kell tudni „átlépni”, saját magunkat meghaladni, mert
mindaz a szabadság és harmónia, amire vágyunk, ott van bennünk. Elérhető. Mert újra össze tudunk kapcsolódni vele.
