Huh ez egy nagyon jó téma. Ragaszkodásaink, függőségeink, akarásaink. Irányítás, elengedés, megengedés. Kontroll. Bizalomhiány. Görcsösség. Bizonytalanság. Biztonságra törekvés. Kiszámíthatóság. Állandóság. Áramlás. Változás.
Neked mi van benne ebben a kalapban és mi nincs…?
Mert attól, hogy én összemosok, egy helyre zsúfolok fogalmakat és keresgélem, hogy nálam mik az összetartozó fogalmak, attól még nálad lehet másképp. Sőt! És ezt tartsd mindig szem előtt. Örülök, hogyha a saját történeteim inspirálnak és hasonlóságokat fedezel fel. ÉS az is lehet, hogy pont arra leszel figyelmes, hogy miben különbözik az én történtem a tiédtől. És a lényeg mégis ugyanaz.
Te tudd, lásd, figyeld, hogy a Te történeted miről szól, hol vagy most benne és (amikor ott jársz, hogy időszerű feltenni a kérdést…) mit szeretnél miről szóljon, hogyan folytatódjon?
Ragaszkodásaim tekintélyes lajstroma
– tudni akarom, mit hoz a jövő
Nade vissza a ragaszkodásainkhoz. Vagyis inkább talán csak az enyémekhez. Szívesen foglalkoznék vele, és látod mennyire kerülgetem egy hosszúra nyúlt bevezetővel… 😉 ?
Na lássuk.
Onnan indulunk, hogy nagyon sokáig egyáltalán nem láttam, hogy EZ (=ragaszkodás) nagyon erősen bennem volt (és már a szófordulat is van helyett volt, hmm… ) .
Kívülről talán az látszott, hogy az évek alatt egyre rugalmasabb lettem, ha másokról volt szó, könnyedén változtattam. És amikor mesélem, hogy honnan jöttem és most hol tartok dolgokban, akkor
hallom magamtól, hogy mennyi mindennek engedtem, hogy változzon.
Gyerekként nagyon nem voltam jóban a változással. Hosszú napokat, heteket sírtam át, hogy ha egyik-másik imádott angol tanárnőm helyett az élet egy következő csodás emberhez kísért el… Ugyanez az iskolákkal… szerelmekkel… 😊
Azt hiszem az egyik nagy ragaszkodásom, hogy tudni akartam mit hoz a jövő…
tudjam hova megyek, lássam az odavezető utat és kontrolláljam magam, a cselekedeteim, a fejlődésem, hogy meg is érkezzek…
így azért kicsit nehéz rugalmasan változtatni, ha minden tényezőn ennyire rajta tartom a kezem… És ha fixen rögzítek egy jövőképet… (a megengedés nem volt a szótáramban…)
Fejlődni akarok
A másik nagy ragaszkodásom, hogy mindenáron fejlődni akarok. És emiatt sokat foglalkozom és foglalkoztam a múlttal, összefüggésekkel, az onnan kinyerhető felismerésekkel és sokat foglalkozom a jövővel, hogy mit szeretnék, mik a céljaim, merre tartok, hogy mások mit szeretnének az élettől (régen talán kicsit nyomtam is errefelé az embereket, mindenáron a továbblépés felé…)
Az utóbbi időkben sokkal többet vagyok (a) jelen(ben), mint életem megelőző szakaszaiban.
(talán az Amszterdami Erasmus szemeszter idején éltem ennyire a jelenben)
(Csak)úgy jó, ahogy én csinálom
Sokáig ragaszkodtam ahhoz, hogy csak úgy jó, ha (és ahogy (pff..) én csinálom meg. Aztán amikor azt hittem, hogy már milyen jól át tudom engedni másoknak, akkor kiderült, hogy akkor most már „csak” azt irányítom, hogy történjen meg. A Bizalom témája ezzel új szakaszba érkezett.
Bízni. Bízni az életben, a gondviselésben, magamban, másokban. Hogy megtörténik, aminek ideje van. Hogy pont azt fogom megcsinálni, ami valóban a dolgom. Hogy úgy alakul az élet, ami mindenkinek a legjobb lesz…
(majd beszámolok, amikor ez is lejön a spirituális mantrák polcáról a valóság talajára) bevallom először spirituális lőzung keveredett a számra…. és akkor el is érkeztünk egy következő ponthoz…
Milyennek is lássatok…
Ragaszkodtam magamról egy képhez. Hogy én milyen vagyok és milyennek lássanak és hogy milyennek láthatnak és milyennek nem… és aztán szerettem volna megmutatni a jót is, a rosszat is… és ehelyett inkább hallgattam… és most is csak remélem hogy ezek az írások felkerülnek a honlapra és nem maradnak itt a gépemen… (jupppiii felkerülneeek) és meg merem mutatni, hogy ez is én vagyok és 2022 áprilisában éppen ezeket gondolom magamról s a világról….
És még mihez lehet(ett) ragaszkodni…?
És hogy vajon mikhez ragaszkodom még. Valamennyire talán ragaszkodom tárgyakhoz is, de már egyre kevésbé… (azért ne legyél ott velem, amikor hirtelen nem találok egy kedvenc tollat, füzetet és őrülten elkezdem keresni…) Emberekhez is nagyon tudtam ragaszkodni, talán most már jobban teret engedek nekik, hogy közelebb jöjjenek és távolabb menjenek, itt legyenek vagy máshová menjenek… erről őket lehetne megkérdezni. És régen ragaszkodtam emlékekhez is („olyan jó már többet sosem lesz”, micsoda csúcsélmény, úristen hogyan lehetne azt überelni…) És régen ragaszkodtam szokásokhoz is (gyerekkoromban így csináltuk, az én napirendem így néz ki és punktum, én ezt így vagy ekkor szoktam csinálni) … ezeket mind engedtem már, hogy fellazuljanak, újrarendeződjenek és az aktuális életszakaszaimat legjobban támogatóvá alakuljanak, hogy majd megint változhassanak…
Nagyon tudtam ragaszkodni elméletekhez, ideákhoz, „igazságokhoz”… hirdettem, hogy nem szeretem, ha csak egy igaz út létezik, mert az félrevezetés… mégis sokszor beálltam a sorba, hogy ‘csakúgy’ lehet működő marketingrendszereket építeni, hogy… amit ez a spiri guru, mester, tanító mond AZ, és csakis az….
ha nem önazonos velem valami, akkor az én utam nem arra van. (ideje van befele figyelni… pfff… megint ez… 😉
És nagyon tudok ragaszkodni közösségekhez, ahol jó nekem, vagy ahol jó volt nekem… ragaszkodom a múlthoz, a közös élményekhez és nem adok elég teret a jelennek.
Hogy mi van most? Mi esne jól most?
És talán ez is valami olyasmi, amire ha rálátunk, akkor egy következő alkalommal másképp választunk és majd kiderül, hogy merre van az út…
Nagy bölcseletet nem találsz itt feloldásra, megoldásra és mégis…
Akkor mit…?
Inkább saját tapasztalatokat, emlékképeket, mostanában működtetett metódusokat. Régen azt hittem, hogy majd egyet ásunk rá (ThetaHealing) és megoldódik. Najó max 4-5-öt és kész vagyunk. Most már azt látom, hogy vannak témakörök, amik foglalkoztatnak, mint a
bizalom, segíteni / megmenteni másokat, kijönni az önbántásból és a másokkal teljes azonosulásból, gyógyítani a belső gyermeket, gyógyítani magunkban és egymásban a Férfi és Női részeinket
Vannak ilyen nagyobb fókuszok és akörül történnek a hétköznapi eseményeink, konfliktusaink máskor egyenesen drámáink… Legyen az egy baráti beszélgetés, családi vacsora, játszótéri, óvodai, iskolai helyzet.
És akkor beszélgetünk róla, rálátunk és legközelebb amikor előkerül, fülön csípjük… Néhány fülön csípés már egész korai fázisban megtörténik. Talán elkezdünk mást csinálni. Talán elég a tudatosítás. Talán egy-egy helyzet mélyebbre visz, előkerül düh vagy más fajsúlyos érzés, egy kiadós sírás, toporzékolás. S aztán kicsit más helyzetek kerülnek elő.
Egyre jobban finomíthatod a válaszaidat, reakcióidat. Mint például nálam a nemet mondás képessége:
- Tudok-e a legközelebbieknek is nemet mondani. Jó tudok.
- Akkor tudok-e idegeneknek.
- Tudok-e nyomás alatt időt kérni és aztán nemet mondani.
- Tudok-e nemet mondani, amikor nekem úgy lenne a jó, és attól a másiknak rossz lesz…
- ….
Honnan tudhatod, hogy van változás… történik…
Amikor visszatekintek éveket (mivel grafomán vagyok, rengeteg kézzel írt füzet és jegyzet áll rendelkezésre és szorul rendszerezésre…) szóval olyankor látom, hogy jéééé, változtak a fókuszpontok(?!)… ami régen még nehéz volt és életem nagy kérdése, az közben megoldódott (és talán azért is, mert jócskán ott volt a figyelmem, szándékom) És akkor bizakodom. És játszom. Tovább.
És engedem, hogy érkezzenek azok a pajtások (=útitársak, barátok, kapcsolódások), akiket MOST éppen hasonló témák és kérdések mozgatnak. És beszélgetünk, és hallgatunk, és inspirálódunk és tartunk és támaszkodunk és haladunk, ballagunk, osonunk, suhanunk, máskor egy helyben toporgunk, olykor táncra perdülünk, máskor meg alig vonszoljuk magunkat… és néha csak leülünk a hegy tetején és gyönyörködünk.. a tájban, magunkban, egymásban, az útban, az életben, a létezésben….
Te mihez vagy kihez ragaszkodsz?
Talán majd írok egyszer erről a feldolgozás, szelektálás, elengedés dologról is .. hogy mennyire felgyűlik, ha nem építjük be, hogy továbbengedjünk dolgokat….
ui.: és most írás közben is észreveszem, hogy mennyire ragaszkodom a saját ötleteimhez, saját korábbi terveimhez.. írtam egy témalistát (hogy miről írnék szívesen…) és ragaszkodom hozzá, pedig közben már másban vagyok…
Te mennyire tudod elengedni a saját gondolataidat, tervezett napi menetrendedet vagy bármit, amit kitaláltál, hogy az úgy jó lesz és most már csakazértis úgy kell lennie…?
